Nagy Ervin kiáll Lakatos Márk mellett
Amíg nincs mindent bizonyító bírósági ítélet, addig a színész nem tekinti bizonyítottnak a gyanút és barátját az eltelt 30 év ismeretségére alapozva ártatlannak tartja. Nagy Ervin közösségi oldalán formált véleménytÉrdekel
A 133.-ból a 20. helyre lépett egy év alatt a Magyar Posta
Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listát. A Postai Világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen dr. Balczó BarnabásÉrdekel
Meghalt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke
Életének 85. évében csütörtök hajnalban meghalt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője – közölte a karitatív szervezet az MTI-vel.Érdekel
Böröcz László állításai
index.hu – Az I. kerületi önkormányzat távozó vezetői szeptember utolsó napjaiban mintegy 70 millió forintnyi jutalmat és végkielégítést fizettek ki egymásnak, a jegyző pedig utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésénekÉrdekel
Orbán zsarolható?
A Házelnök megint elvette a szólás jogát a parlamentben. Most éppen Gyurcsány Ferenctől. A voltminiszterelnök Orbán és Putyin közötti kapcsolatról, árulásról, egy esetleges zsarolásról beszélt, hivatkozva a magyar miniszterelnök 2009Érdekel
Musical körutazás a 6SZIN-ben
Az október 18-án este 7 órakor a „Musical körutazás” c. zenés bemutatásra kerülésének alkalmából beszélgetés Pásztor Ádámmal a műsor főszereplőjével. Hogy jött létre a Musical körutazás, amit október 18-án esteÉrdekel
Világméretű oktatási kampány – Jehova Tanúi idén szeptemberben egy különleges kampányt szerveznek
Jehova Tanúi idén szeptemberben egy különleges kampányt szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a Biblia gyakorlati értékére. Több mint nyolcmillió önkéntes ajánl fel világszerte ingyenes, interaktív bibliai oktatási tanfolyamot. „Sok emberÉrdekel
Kiállnak Iványi Gábor mellett
Index.hu – Az „Emberek az emberekért” program keretein belül számos nagynevű magyar előadó lép fel a Blaha Lujza térre szervezett demonstráción. A megmozdulást az váltotta ki, hogy a Magyar EvangéliumiÉrdekel
Változott a forgalmi rend a Hungária körúti felüljárón
Augusztus 6-án lezárták a Hungária körúti felüljáró M3 bevezető felé vezető oldalán a belső és a középső sávot. A forgalom a külső sávban, illetve a villamospályán haladhat a Rákóczi hídÉrdekel
48 évig szolgált, most feladta az Attila úti SENTAB-cső
1976-ban helyezték üzembe azt az egy méter átmérőjű SENTAB, vagyis húzott beton csövet, amelyik pénteken este adta fel a vízzel vívott csatát, elárasztva az Erzsébet híd budai hídfőjétől nem messzeÉrdekel