Közös ügyünk: Víziváros
V. Naszályi Márta polgármester és Molnárka Gábor, Víziváros önkormányzati képviselője közösségi fogadóórára várja január 25-én 18 órától a Vízivárosi Klubba a Víziváros ügyei iránt érdeklődőket. Beszélgessünk a negyedet érintő ügyeinkről,Érdekel
Kedden megtartották az idei első ‘Egy az egyben’ beszélgetést a közösségi költségvetésről
Meghívott vendégek rövid előadása után a résztvevők V. Naszályi Márta polgármesterrel beszélgettek a témával kapcsolatos első kerületi tervekről és lehetőségekről. Sok más mellett szó esett az Állampolgári Tanácsról és annakÉrdekel
Újra elutasítva
A Fidesz elutasította a 100.000 forintos támogatást, melyet az I. kerületben élő és dolgozó közalkalmazottak, pedagógusok, köztisztviselők és rendvédelmi dolgozók kaphatnának – írja Naszályi V. Márta Facebook oldalán, majd ígyÉrdekel
Több mint négymilliárd forintos sérelemdíjról dönt februárban a Fővárosi Törvényszék
A szerdán elhangzott perbeszédek után februárban hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyben a Hableány nevű turistahajó csaknem öt évvel ezelőtti balesetében elhunytak dél-koreai hozzátartozói, illetve az áldozatok utazását szervezőÉrdekel
Még mindig nem bontottad le a fenyőfád?
Ebben az esetben is van még lehetőséged arra, hogy kulturált módon szabadulj meg tőle. Az FKF tapasztalatai szerint vízkereszt után, azaz január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amelyÉrdekel
A Confector Mérnök Iroda Kft mintegy nettó 1 milliárd forintból végezhet állagmegóvási munkálatokat Budavár egyik 14. században épített, máig fennmaradt részén
Buda várának középkori arculatát leginkább a gyilokjáróval is ellátott, szélesen forduló nagy rondella és annak keleti kapuját adó, négyzetes alaprajzú Zsigmond-torony hordozza. A rondellán már dolgoznak, most pedig a várfalakÉrdekel
Egy az egyben – Bemutatkozik az Egészségügyi szolgálat
Sokan csak akkor találkozunk az egészségüggyel, amikor megbetegszünk. Ennek nem kellene így lennie – az időben elvégzett, rendszeres szűrővizsgálatokkal nagyon sokat tehetünk azért, hogy egészségesek maradjunk. Ha az újévi fogadalmaidÉrdekel
Kocsis Máté: náci tempó
Kocsis Máté kimondta, amit gondolt, hogy ez mennyire fog tetszeni a németeknek, majd kiderül. Daniel Freund német képviselő közölte: “a Magyarországnak járó 10 milliárd eurós uniós pénz feloldását meg fogjákÉrdekel
Latorcai Csaba: Duray Miklós a felvidéki magyarság élő lelkiismerete volt
Duray Miklós a felvidéki magyarság élő lelkiismerete volt – jelentette ki Latorcai Csaba, a Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a felvidéki Révkomáromban, ahol köszöntőt mondott Duray Miklós emléktáblájának avatásán hétfőn. AÉrdekel
Tájékoztató a parkolási engedélyek kiadásáról
2024. január 31. napján lejár a 2023. évre kiadott engedélyek érvényessége. Az előző évhez hasonlóan, a Budavári Önkormányzat azoknak a természetes személyeknek, akik a 2023. évben rendelkeztek érvényes lakossági parkolásiÉrdekel